Dióhéjban a fontosabb változások 2021 – Jövedéki adó, illetékek, adózási rend

Jövedéki adó

A cigaretta, és valamennyi dohánytermék esetében jelentősen növekszik a jövedéki adó mértéke. Az emelésre két lépésben kerül sor 2021. január 1-én és április 1-én. A pálinkára vonatkozó bér- és magánfőzés évi 86 liter párlat mennyiségig adómentes lesz 2021. január elsejétől.

Illetékek

Jövő évtől jelentősen csökkentik a közigazgatási hatósági eljárások illetékterhét azzal, hogy az illetéktörvényben meghatározott elsőfokú hatósági eljárásokhoz kapcsolódó illetékkötelezettséget megszüntetik. Közigazgatási eljárási illetéket tehát csak a jogorvoslati eljárás indítása miatt, továbbá egyes okmányilletékek, illetve az adó és értékbizonyítvány kiadása után fogunk majd fizetni.
CSOK igénybevétel vásárolt új és használt lakások vásárlása után fizetendő 4% illetéket törölték, azt nem kell megfizetni. Mentes az illetékfizetési kötelezettség alól a testvér öröklése és ajándékozása.

Adózás rendje

A megbízható adózók számára emelkedik az azonnali adófizetési könnyítések értékhatára a korábbi 1,5 millió forintról, 3 millió forintra. A magánszemélyek pedig 500 ezer forint helyett már 1 millió forintig vehetik majd igénybe a 12 havi automatikus részletfizetési lehetőséget. Ugyancsak a természetes személyeket illeti meg majd az a jog, hogy szja bevallásukban 200 ezer forint helyett már 500 ezer forintig igényeljék az szja és szochó pótlékmentes részletfizetést. Erre ráadásul 6 helyett 12 hónapra lesz lehetőség.

About the Author

Related Posts