A CSOK-hoz kapcsolódó kedvezményes hitelt is piaci alapon bírálják el a bankok, így önerő nélkül a legtöbb esetben nem érhető el a kölcsön. Ezzel együtt a CSOK jókorát lendíthet az amúgy is növekvő lakáshitelpiacon.
Piaci alapon bírálják el a pénzügyi szolgáltatók a családok otthonteremtési kedvezményéhez (CSOK) kapcsolt kedvezményes hitelt is a pénzügyi szolgáltatók, vagyis a legalább három gyermeket vállalók által igényelhető legfeljebb 10 millió forintnak is csak a kamata kedvezőbb a szokásosnál. Ez azt jelenti, hogy a 10 milliós támogatásra és 10 milliós kedvezményes hitelre pályázó családoknak az esetek döntő többségében szükségük lesz valamekkora önerőre a hitel felvételéhez, ráadásul egyéb hitelbírálati szempontoknak is meg kell felelniük.

A tavaly januártól bevezetett jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) az ügyfelek igazolható, legális nettó jövedelmének arányában határozza meg a vállalható összes törlesztőrészletet. A szabályozás értelmében négyszázezer forint alatti havi jövedelemnél – a forinthiteleknél – a havi jövedelem legfeljebb felét lehet törlesztésre fordítani, 400 ezer forint felett pedig hatvan százalék a felső határ. Fontos emellett, hogy a már folyó törlesztések összegét természetesen le kell vonni a rendelkezésre álló jövedelemből.A szintén bő egy éve bevezetett hitelfedezeti mutató (HFM) a hitelhez nyújtott fedezet értékének arányában határozza meg a maximálisan felvehető hitel összegét. A forinthiteleknél az a szabály, hogy az ügyletbe bevont fedezet értékének legfeljebb 80 százalékáig nyújtható hitel. (a banki gyakorlat ennél szigorúbb, főként, hogy az ingatlan értékelésénél a forgalmi értéknél alacsonyabb összeget vesznek figyelembe.)

További megkötés:
– az igénylő ne szerepeljen a negatív KHR-listán
– a munkaviszonya azonos helyen legalább három hónapos legyen úgy, hogy már nem a próbaidejét tölti.
– Ha az igénylő vállalkozásból veszi ki a havi jövedelmét, fontos, hogy legyen már egész lezárt üzleti éve a vállalkozásnak, és ne legyen adóhátraléka.
– az ingatlan bérbeadásából származó jövedelemről NAV-igazolást kell bemutatni